Idézetek és személyes Gondolatok
Lédával a bálban:
„Elhal a zene s a
víg teremben
Téli szél zúg s
elalusznak a lángok.
Mi táncba kezdünk
és sírva, dideregve
Rebbennek
szét a boldog mátka-párok.”
Ebben a versszakban Ady remekül
szembesíti a Lédával való kapcsolatát a fiatal és üde párokkal. A fiatalok szerelme
boldognak és gondtalannak tűnik, de amint az első nehézség megjelenik, az
életükben a kapcsolatuknak szinte azonnal vége van. Ezzel szembe Adyék olykor
viharos szerelme képes túlélni bármit akármennyire is fájdalmasak a veszekedéseik.
Góg és Magóg fia vagyok én:
„Fülembe forró
ólmot öntsetek,
Ne halljam az élet
új dalait,
Tiporjatok
reám durván, gazul.”
A vers lírai énje Vazulhoz
hasonlítja magát, akit megvakítottak összeesküvése miatt, csak az ő bűne az,
hogy újítani akar, és ezért megsüketítik. Majd a második két sorban
továbbfokozza a hasonlatát azzal, hogy ha sikertelen többé nem is akar hallani.
Sión hegy alatt:
„Csak tudnék egy
gyermeki imát.”
Ő nézett reám
szomorún
S
harangozott, harangozott.”
Ez a három sor erősen
kifejezi, hogy Ady mennyire eltávolodott istentől. A szakadék köztük már
akkora, hogy már imádkozni se tud. Továbbá annak ellenére, hogy mennyire próbálkozik
képtelen újra kapcsolatot létesíteni a hitével, ami egyre távolabb kerül tőle,
amit fokoz az ismétlődés, amely visszhangot idéz.